Fontos a közép-európai látásmód megjelenítése – beszélgetés Szilágyi Ede Jánossal
2021. február 25. 12:24
A közép-európai államok sajátos jogi kultúrájának és alkotmányos hagyományainak a feltárása a közelmúltban útnak indított Professzori Hálózat kiemelt küldetése. Azt reméljük, hogy ez erősíti régiónknak az európai jogi kultúrában betöltött szerepét – fogalmazott Szilágyi Ede János, a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet vezetője.
2021. február 25. 12:24
p
4
0
1
Mentés
Szilágyi János Ede jogászprofesszor, a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet vezetője. A jogi oktatásban intézeti tanszékvezető egyetemi tanárként vállal szerepet. Elsődleges kutatási területe a környezetjog és a természeti erőforrások joga. Számos nemzetközi, külföldi illetve tudományos szervezet és folyóirati szerkesztőség tagja, tisztségviselője. A Magyar Tudományos Akadémia Nemzeti Víztudományi Programjának kidolgozásába annak jogi szakértőjeként vett részt. Korábbi Köztársasági-, Deák-, Bolyai-, Magyary- és ÚNKP-ösztöndíjas kutató.
Sokat hallhatunk mostanság arról, hogy nagy szükség van a közép-európai országok közös szellemi gondolkodásának a serkentésére. Milyen feladatokat vállal ebben a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet?
A Mádl Ferenc Intézet 2019-es megalakulása óta már több külföldi tudományos szervezettel is felvette a kapcsolatot. Ezen szervezetek között van francia, német vagy éppen görög székhelyű, nemzetközi szinten is elismert tudományos intézmény. Ugyanakkor
kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a szűkebb régiónkban is virágzó, érdemi kapcsolatok épüljenek ki.
Ezért például 2020 nyarán kétoldalú együttműködési keretmegállapodást írtunk alá a varsói székhelyű Igazságügyi Intézettel (IWS). A lengyel kollégákkal azóta is szoros szakmai kapcsolatot ápolunk, és már számos formában segítettük is egymás munkáját.
Emellett fontosnak tartom megjegyezni, hogy már hosszabb ideje szó van a visegrádi összehasonlító jogi intézet felállításáról. Ez eredetileg egy cseh kezdeményezés, a megvalósítás ugyanakkor még várat magára. 2020 októberében a magyar kormány egy egészen más formájú tudományos együttműködés koordinálására kérte fel a Mádl Ferenc Intézetet. Ez nem igényli kormányok, országok közös döntését vagy formális bevonását ahhoz, hogy a kutatók szorosabban együttműködhessenek. Bármely régiónkbeli kutató saját egyéni kutatói döntése eredményeként válhat az úgynevezett Professzori Hálózat tagjává. Emellett fontos látni, hogy a Professzori Hálózat már az eredeti kormánydöntés alapján is jóval tágabb körre terjedt ki, mint a visegrádi országok. 2021-ben ezt az elnevezésben is egyértelműsítette a hazai kormányzat, és végül így lett ezen együttműködési forma jelzője a „közép-európai”.
Mi jelent ez pontosan és milyen fő céllal alakul meg a Professzori Hálózat?
E kezdeményezés a térségbeli országok közötti összehasonlító jogtudományi kapcsolatok és együttműködés fejlesztése érdekében jött létre. Céljai közé tartozik, hogy olyan közép-európai szakmai közösséget és tudásbázist teremtsen, amely a régió sajátos látásmódját és értékeit képes megjeleníteni és közvetíteni. Emellett a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet irányításával támogatja a térség fiatal jogász-kutatói szakmai előrehaladását, és doktori (PhD) képzését.
A Professzori Hálózat tehát lényegében a közép-európai országok tudósainak hálózata.
Ez a hálózat fórumot kínál ahhoz, hogy a közélet számára is érdekes témákban ismerhessük meg a bevont szakértői kör véleményét. A hálózat másik pillérét jelentő Junior Program a PhD-képzési elemen túl magában foglal majd egy gyakornoki programot is, aminek keretében a közép-európai országokból érkező gyakornokok a Mádl Ferenc Intézet jogösszehasonlító tevékenységébe nyerhetnek bepillantást, illetve az ott folyó munkába kapcsolódhatnak be. A Junior Program oktatási részébe szintén szeretnénk más országok neves jogi oktatóit bevonni, és azt reméljük, hogy a közös munka eredményeként értékes és hasznos oktatási anyagok születnek majd. Fontos emellett megemlíteni, hogy a Professzori Hálózat és a Junior Program munkanyelve egyaránt az angol, és a résztvevői kör sokszínűsége okán igazán gazdag és értékes eredményekre számítunk. Bizakodóak vagyunk a tekintetben is, hogy a program tudományos értelemben is egyedülálló lesz, amely így nemcsak a közélet számára lehet gazdagító, de a nemzetközi akadémiai életben is érdemes lesz rá odafigyelni.
Milyen főbb keretek között valósul meg az együttműködés és ebben milyen szerep jut a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézetnek?
A Professzori Hálózat részeként 2021 januárjától négy kutatócsoportot állítottunk fel, és hét országból kértünk fel kutatókat. Nagy örömre ad okot, hogy minden érintett szomszédos, illetve régióbeli országból éltek a lehetőséggel. E kutatócsoportokban jelenleg több mint 30 kutató tevékenykedik. A felkérések konkrét kutatási témára, feladatra szólnak, amelynek kapcsán tudományos konferenciák megszervezését, szakcikkek illetve -könyvek publikálását tervezzük, de egyetemi hallgatók számára is lehetőség nyílik majd előadások szervezésére. Reményeink szerint idén ősszel sikerülhet beindítani a Junior Programot is, amelynek keretében egyrészt magas színvonalú kutatóképzés, másrészt pedig gyakornoki képzés is megvalósul. Közép-európai és magyar végzettek is jelentkezhetnek majd a tudományos doktori képzésre, és az őket fogadó témavezetők, illetve oktatók is hasonlóképpen lehetnek magyarok, vagy külföldiek. A Mádl Ferenc Intézet szerepe alapvetően a keretek biztosítására terjed ki a Professzori Hálózat esetében, a Junior Program esetében viszont már mint gyakornoki képzőhely is megjelenünk, és a doktori képzés tananyagának kialakításában is közreműködünk.
Ezen együttműködések során milyen főbb témákat karol fel a Professzori Hálózat? Milyen szempontok játszanak szerepet a témák kiválasztásában?
A Professzori Hálózat témái már tavaly ősszel körvonalazódtak. Ezek alapján a négy kutatócsoport kutatási területei a következőképpen alakultak: a családok védelmének jogi keretei, a lelkiismereti- és vallásszabadság, a közösségi média és véleménynyilvánítási szabadság, valamint az alapjogok értelmezésének európai keretei. Ezek a kérdések tudományos szempontból rendkívül tanulságosnak ígérkeznek, de elnézve az utóbbi idők eseményeit, – így például a közösségi média feltételezetten erős szerepét az amerikai elnökválasztásban,
a kóservágással kapcsolatos európai bírósági ítéletet vagy a családok szerepének eltérő értelmezéséből fakadó vitákat
– úgy gondolom, önmagáért beszél közéleti időszerűségük is.
Miért tartja fontosnak, hogy közös gondolkodás induljon meg a közép-európai országok jogászprofesszorai között?
A Professzori Hálózat és Junior Program mögött az az elgondolás áll, hogy a közép-európai régióban vannak bizonyos sajátosságok, amelyek ezen országok alkotmányos hagyományait, jogi kultúráját jellemzik.
Ezeket a más országoktól és kultúráktól eltérő sajátosságokat érdemes meghatározni, óvni, elemezni
és közülük némelyet akár még példaként is előtárni mások számára. Azt reméljük, hogy a Professzori Hálózat kutatásai rávilágítanak ezen értékekre. Emellett azt is reméljük, hogy mindez serkentőleg hat és hozzásegít a régiónkon belül egymás jogi hagyományainak jobb megértéséhez, valamint erősíti az európai jogi kultúrában betöltött szerepünket. Ezen túl természetesen a Professzori Hálózat kutatásainak sok más tudományos hozadéka lehet, és vélhetőleg lesz is, de én talán a fentieket emelném ki akként, mint ami különlegessé, egyedivé emelheti a programot.
És hogyan profitálhatnak ebből a közép-európai országok, köztük Magyarország?
A hazai kormányzat ezen kezdeményezése egy óriási hiátust pótolhat. Nevezetesen azt, hogy a régió országai mindezidáig alig használták ki az együttműködésükben rejlő tudományos potenciált, dacára annak, hogy a régió jogi sajátosságai együtt még érdekesebbek is lehetnek a nemzetközi tudományos térben, mint külön-külön. Fontos továbbá a közös jogi nyelv fejlesztése is. A jogtudományi vonatkozásokon túl e program erősítheti e régiós népek újbóli szövetségét az együttműködés új dimenzióján keresztül. E ponton szeretném hangsúlyozni, hogy bár elsőként a régiós országok kutatóit kívánjuk megszólítani, de emellett arra is törekszünk, hogy mihamarabb megindulhasson egy szakmai párbeszéd és együttműködés a nyugat-európai és az Európán kívüli tudományos közösségek képviselőivel is.
Jogtudósok együttműködésének az eredménye is jogászi nyelvezetű lesz. Hogyan lehet mindezt lefordítani a mindennapok nyelvére?
Nem tagadom, hogy magam ezt tekintem az egyik legnagyobb kihívásnak. Rendkívül fontos a szakmai igényességgel készülő tudományos eredmények érthető közvetítése a hétköznapokban.
A túlzó leegyszerűsítések viszont számos olyan veszélyt rejtenek magukban, amelyek alááshatják a tudományos hitelességet.
Intézetünk névadója, Mádl Ferenc – akire az idei évben kiemelten is emlékezünk, hiszen mind születésének, mind halálának kerek évfordulója van – a maga korában a tudomány és a közélet közötti kapcsolat építésére igencsak nagy hangsúlyt helyezett, és komoly eredményeket mutatott fel. Azt reméljük, hogy ebben mi is előre tudunk majd lépni. Ennek során pedig lépést akarunk tartani a korral, és a hagyományos médiafelület mellett szeretnénk kihasználni az online tér, a közösségi média nyújtotta valamennyi lehetőséget, hogy innovatív módon jelenhessünk meg, és közvetíthessük gondolatainkat.
Az Iron Lady becenévre hallgató világklasszis úszó a visszavonulása óta először szólalt meg. Az interjúban többek között arról is beszélt, hogy ha a meglévő tudásával visszamehetne tizenöt éves korába, mindent teljesen másként csinálna, és akkor most valószínűleg sokkal sikeresebb pályafutást tudhatna maga mögött.
Súlyos betegsége idején hazugsággal vádolták meg őt Donald Tuskék, és most lengyel szenvedélyességgel beszél hazája helyzetéről Zbigniew Ziobro, a korábbi lengyel igazságügyi miniszter. Interjúnk!
A Transparency arra használja a külföldről kapott támogatását, hogy külföldi szervezetek előtt támadja a magyar kormányt – Lánczi Tamás úgy véli, lényegében ezt kotyogta ki Ligeti Miklós.
p
0
0
3
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr. Sarah Kaufmann
2021. március 02. 09:48
Inkább a cigányokkal kellen foglalkozni, nem ilyen mesterséges, nemzetek feletti szuperstruktúrákkal meg lufi baromságokkal, hogy V4.
Ráadásul semmiféle stratégiai-ideológiai koherencia nincs benne, sem a kereszténység, sem a moszkvaszopogatás vonalán.